A magyar válogatott 17 -13-ra verte a katalán együttest az EB 2. napján. A mérkőzés érdekessége volt, hogy az ibériaiak csapatkapitánya tegnap szerzett sárga lapja miatt nem léphetett pályára. A magyaroknál is akadtak azonban gondok: a csapat belga mestere, Alex Elewaut 40 fokos láza miatt nem tudta levezetni a délelőtti edzést, most azonban a kispadon ült.
Mindkét csapat idegesen kezdett, nyolc percen keresztül gól sem született, az első négy is büntető volt. A félidő végére elért 7 - 5-ös előny azonban láthatólag jót tett a magyar válogatottnak. A második játékrészben a mieink már nem engedték ki a kezükből a vezetést, a katalánok minden akciójára megvolt a megfelelő válasz. Holnap a csehek elleni találkozón dől el minden.
A délután folyamán lezajlott első két meccs várható módon nem hozott nagy izgalmakat, mivel a belgák a csehek ellen, de főleg a hollandok a németek ellen magabiztos győzelemeket arattak. Igaz, a csehek a 6 - 12 félidőbeli állás után a második játékrészben jobban teljesítettek, a kiegyensúlyozott belgák ellen ez azonban közel sem volt elég.
A második meccsen a németek elsöprő, 27 - 6 arányú vereséget szenvedtek a hollandoktól.
Ez azonban még nem jelent semmit, mivel holnap a britek ellen játszanak, akik ma küzdős meccsen 15 - 12-re leggyőzték az orosz csapatot. A kelet-európaiak számára viszont az első négy hely egyelőre elérhetetlennek tűnik, tekintve hogy holnap a veretlen, 34-es gólkülönbséggel rendelkező holland válogatottat kellene felülmúlni.
Posted in login to post comments | 754 reads
Submitted by Korfballpress on Mon, 2006-04-17 18:07.




